Pótmédiablog

Tudom, annak kell örülni, amit az asztalra kerül, a vendégnek nem dolga, hogy benézzen a konyhába. De mi van akkor, ha maga a séf jön ki, hogy eldicsekedjen vele, hogyan is kotyvaszt ott hátul megbízhatatlan forrásokból származó, kétes minőségű alapanyagokból?

Uj Péter, a 10 éves Index örökifjú főszerkesztője most ezt tette, amikor Hírszerk '09 című írásában beavatott hírszerkesztési gyakorlatukba.

"Adott egy esemény, aránylag fontos, de emberünk rá nincs. Van viszont két hírügynökségi anyagunk is, két nagy, profi hírügynökségtől, mindkettőnek jó pénzt fizetünk."

Itt sajnos hiányzik a kifejtés. Hol végződik "az aránylag fontos" és hol kezdődik az "elég fontos"? Ki dönti ezt el? Mit csinálnak az Index emberei, ha az "aránylag fontos" eseményekre már nem jut belőlük? Ezek szerint az "aránylag fontos eseményről" az Index csak hírügynökségi masszát ad. A hírügynökségek anyagait természetesen átveszi több tucat másik kiadvány is, innen tehát az a kéérdés, mit tud ehhez az Index hozzáadni.

"Meghallgatja még az ember a tudósításokat a rádióban, látja a híradókban, aztán nekiül hírt szerkeszteni. Ez már eleve perverz dolognak tűnik 2009-ben, mert a hírszerkesztés, mint olyan, az online médiában régóta nem létezik, a ctrl+c, ctrl+v billentyűkombináció megölte. Csípőből bekúrás van, annyi. Nem is lehet rászoktatni az embereket, a lehető legdrasztikusabb eszközökkel sem. Bele kell nyugodni."

Igen, nap mint nap tapasztaljuk, az Index felelős szerkesztői már régen belenyugodtak mindenbe, megy is szépen a "csípőből bekúrás."

"Össze lehetne fésülni a kettőt úgy, hogy nem ismételnénk lényeges információt. Ez ugye alapvetően nem baj, hosszú rendezvény volt, sok információ hangzott el, két újságíró, két nézőpont, két preferenciarendszer.[A két, különböző okokból szar anyag leírását itt kihagyom] Na, tehát itt van a két anyag, az ember töpreng fölötte este kilenc fele. Próbálja javítgatni, húzogatni, bővítgetni, kitalálni, mi is lehetett azon az eseményen. Ilyenkor kellene fölhívni négy-öt embert, belerakni még ötórányi melót, és akkor cikk lehetne belőle. De ennyi idő nincs, a dolog ennyire nem érdekes, és öt óra alatt harminc másik, érdekesebb, gond nélkül copy-paste-elhető hír jön.

Hát igen, két anyag összefésülése, további forrásokkal való kiegészítése komoly újságírói teljesítményt igényelne. Este kileckor ilyesmit elvárni nem lehet.(Egyébként nem értem, hogy az Indexnél miért a főszerkesztő foglalkozik a hírügynökségi anyagok szerkesztésével.) A hirdetések közt tér kitöltésére meg ott vannak a jó ("gond nélkül copy-paste-elhető") anyagok.

Na, ez a fajta hírgyártás veszi el az ember kedvét az "újságolvasástól". Offline és online egyaránt.

Az újságírók szeretnek rendkívüli értékeket tulajdonítani tevékenységüknek. Az elbocsátások és a lapbezárások oka szerintük az, hogy nem létezik olyan üzleti modell, ami képes lenne megfelelően kompenzálni a demokratikus társadalom fenntartásáért, az igazság védelméért, a megnyomorítottak támogatásáért tett szent erőfeszítéseiket. Az igazság az, hogy az újságírók többsége nem termel a piacon ma eladható értéket.

Ezeket a csúnya dolgokat nem én találtam ki, hanem Robert G. Picard, a "média-gazdaságtan atyja" aki a minap Why journalist deserve low pay? címmel eresztett meg egy cikket a Christian Science Monitorban.
Az alábbiakban a cikkből mazsolázok:

Az újságírók keveset keresnek. A fizetés a teremtett értékek után járó kompenzáció, az újságírók pedig manapság nem teremtenek túl sok értéket. A blogolás, a mikroblogols, vagy a mikrofizetés nem képes rendbe rakni egy hibás üzleti modellt.

Az újságírók hordozta legnagyobb érték egyre inkább saját munkaerejükre korlátozódik .Ez sajnos mostanában a nullához közelít. Egy újság teljes értékét a tartalom és a hirdetések értékének összege teszi ki. A hirdetőket maga az újságírás nem érdekli, csak az általa behozható közönség. Az újságírás valódi értékmérője az az érték, ami az olvasók kiszolgálásával jön létre.

Az újságírás nem egy olyan szakma, amihez olyan sajátos szakmai ismeretekre lenne szükség, mint például a villanyszereléshez. Ebből következik, hogy az újságírás elsődleges gazdasági értéke nem az újságírók saját tudásából, hanem mások tudásának terjesztéséből származik. Ebben a folyamatban három alapvetető funkció különíthető el: 1) az információkhoz való hozzáférés, 2) az információk rangsorolása, jelentőségük felmérése, 3) az információk hatékony továbbítása. Korábban újságírókra és megfelelő háttérre (szerkesztőségre) volt szükség, hogy a lapok megfelelő gazdasági értéket (eladható információkat) termeljenek. A kommunikáció fejlődése éppen ezt az értékteremtést szippantotta ki a folyamatból. Ma egy átlagos felnőtt képes híreket gyűjteni, azokat értékelni és kellően széles körben (legalább saját környezetében) terjeszteni. Mindezt anélkül, hogy bármilyen fizeti igénnyel állna elő.

Amíg az újságírók nem képesek újra definiálni azt az értéket, amit a munkájukkal létrehoznak, csak alacsony fizetésre számíthatnak. A jól fizetett alkalmazottaknak ugyanis egyedi képességekkel kell rendelkezniük. A mai újságírói munkaerő nem lehet értékes, mert tömegcikk. Manapság az újságírók többsége hasonló tudással rendelkezik, ugyanazt a témát hasonló módon közelíti meg, ugyanazokra a forrásokra támaszkodik. Ez a felcserélhetőség az oka, amiért a legtöbb újságíró keveset keres és ezzel magyarázható, hogy a speciális tudással rendelkező újságírók (publicisták, karikaturisták, pénzügyi elemzők ) több pénzt kapnak.

Az egész híriparban a hírgyűjtéstől a formán át az alkalmazott stílusig mindent szigorú előírások szabályozna. Az eredmény: a szinte felcserélhetőségig hasonló, egymástól csak minimálisan különböző kiadványok.

Világos, hogy a legtöbb újságíró nem akar részese lenne a modern munkaerőpiacnak, , még kevésbé a nagyon kompetitív információs piacnak. Inkább ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk termelt értéket a gazdaságon kívüli, morálfilozófiai szempontok szempontból értékeljük. A legtöbben meg vannak győződve róla, hogy amit csinálnak annyira fontos és jó, hogy akkor is fizetni kell érte, ha semmiféle bevételt nem termel.

Ha a híripar szeretne fennmaradni, úgy kell átalakítani az újságírást, hogy az új gazdasági értéket termeljen.A hírgyűjtés, feldolgozás és terjesztés olyan új, innovatív módjait kell megalkotni, ami máshol, más módon el nem érhető tartalomhoz juttatja a közönséget. Ennek olyan értéket kell képviselnie, hogy az olvasók, nézők, hallgatók hajlandók legyenek elfogadható összeget fizetni érte.